Hírek : Most a másik oldalon... - Nagyszénás-Békéscsabai MÁV: 1 - 0 - Beszámoló |
Most a másik oldalon... - Nagyszénás-Békéscsabai MÁV: 1 - 0 - Beszámoló
2013.05.04. 22:45
A szerdai siker után ismét három pontnak örülhettünk.
A délután első felvonásaként az ifik csaptak össze: U-19-eseinknek sikerült a múlt heti botlást feledtetni, és Holecska góljának köszönhetően itthon tartották a három pontot.
A felnőttek meccsét is bizakodva várhattuk, ám várható volt, hogy a vendégek nem adják könnyen magukat.
Az első félidőben elvétve adódtak helyzetek a két csapat előtt. Bár többet birtokoltuk a labdát, azonban a csabaiak igen szervezetten védekeztek, szinte összes játékosuk saját kapujuk előterében tartózkodott - ezt a "falat" pedig nem igazán tudtuk feltörni. A legveszélyesebb szituációk szögletek után alakultak ki, ám közvetetten a kapuk továbbra sem forogtak veszélyben. Esetenként fellazult a MÁV hátsó alakzata (főleg az említett szögletek után), ekkor pedig megpróbáltunk gyors kontrákkal támadást vezetni, ám nem sikerült végigvinni ezeket a támadásokat. Ellenben többször a saját térfelünkön könnyelműen eladtuk a labdát, amire lecsaptak a vendégek - de ezekből a halvány próbálkozásokból sem alakult ki komoly helyzet.
Mikor már elkönyveltük a félidei döntetlent, egy újabb szögletet követően megszereztük a vezetést: a 43. percben Kiss Máté szögletére Tasi érkezett tökéletesen, fejese pedig utat talált a vasutasok kapujába, ezzel 1-0 ide!
A félidőre ezzel az eredménnyel fordultunk - azonban nem dőlhettünk hátra vezetésünk ellenére.
A második játékrész már több helyzetet hozott: a 49. percben Tasi iramodott meg, és két opció adódott előtte: mindkét oldalt meginduló játékosunkat megjátszhatta volna,ám passza kicsivel ugyan, de hosszú lett társának.
Ezt követően 5 percenként jegyezhettünk fel valamit a meccsen: az 54. percben Őze ívelte középre a labdát, amit a vendége kapusa kiütött, csak hogy a labda nem hagyta el a 16-ost, a csereként beálló Balogh pedig célba vette az üres kaput, ám lövését blokkolták, nagy lehetőség volt.
Az 59. percben ismét egy szöglet után alakult ki veszélyes szituáció: a vendégek sarokrúgása után lövési lehetőséghez jutottak, Horváth pedig bravúrral tolta ki a léc alá tartó labdát.
A 65. percben a mérkőzés legnagyobb helyzetét láthattuk: Tasi kapott remek labdát Kókaitól, támadónk csak a kapussal állt szemben, ám lövését védte a csabai kapus, maradt az 1-0.
Két perccel később a vendégek előtt is adódott egy helyzet, az éles szögből leadott lövés után bosszankódhattak a MÁV játékosai. Majd a 74. percben ők is kihagytak egy ziccert: a balról bepasszolt labdát a hosszún érkező játékos meglepő módon a kapu mellé lőtte - talán többen már gólt láttaqk, ám kimaradt a lehetőség.
Az utolsó 15 percre a MÁV mindent megpróbált, nyomás alá tudta helyezni csapatunkat, de több lehetőséget nem tudtak kialakítani. A meccs hasonlított a Jamina és a Mezőberény elleni hazai találkozókhoz - azzal a különbséggel, hogy ezúttal most mi tudtunk győztesen levonulni a pályáról.
A vendég szurkolók nehezen viselték a vereséget, a lefújást követően a levonuláskor végig inzultálták Sechna játékvezetőt, majd sörrel le is locsolták őt - a rendezők segítségével végül lecsillapodtak a kedélyek, de csak egy rövid időre, mert később ismét szóváltás alakult ki a vendégek főszereplésével, akik ezúttal játékosainkat találták meg beszólásaikkal.
Ezzel a győzelemmel 6 ponttal tudtuk le a heti meccseket - fontos két győzelem volt ez számunkra, mivel így kissé megnyugodva várhatjuk a bajnokság hajráját. Jövő héten nem lesz egyszerű dolgunk - a tavasszal új erőkre kapó Tótkomlós otthonában lépünk majd pályára, ezúttal vasárnap délután. Hajrá Szénás!
NAGYSZÉNÁS
Horváth
Kukovecz
Godár
Vili
Őze 
Szilágyi Kiss Z.
Liszkai Balogh
Tasi
Kiss M. 
Kókai
Asztalos Tüskés
Cserék:
Balogh 
Kiss Z. 
Tüskés 
Kárai
Pekár
Csiki (kapus)
Lakatos László: Tudtam, hogy nehéz mérkőzés lesz, de az akarat és a lelkesedés meghozta gyümölcsét. Egy hatpontos meccset tudtunk megnyerni. Jók: Kukovecz, Kiss M., Horváth.
Braun Attila: A második félidő alapján úgy gondolom, a győzelmet is megérdemeltük volna. Nagyon sajnálom, hogy Sechna játékvezető még a döntetlen esélyétől is megfosztott minket, egy olyan mérkőzésen, ahol fordított esetben 4-5 percet szoktak hosszabbítani. Jók: Kiszel, Viczián, Bíró.
Tasi Róbert,Nagyszénás: Nagyon gyengén játszottunk, de kis szerencsével sikerült nyernük. A lényeg a győzelem volt.
Szepsi Szilárd,Békéscsabai MÁV: Az első félidő végén a Szénás megszerezte a vezetést, mi mindent megtettünk a második félidőben,de a játékvezető igen hamar lefújta a mérkőzést.
STATISZTIKA
NAGYSZÉNÁS - BÉKÉSCSABAI MÁV
4 - KAPURA LÖVÉS - 1
8 - SZÖGLET - 10
23 - SZABÁLYTALANSÁG - 17
3 - SÁRGA LAP - 3
0 - PIROS LAP - 0
6 - LES - 2
|