Ahogy azt már több helyen megírták, a meccs felvezetése gyanánt Trenka Istvánt egy nagyon kedves gesztus érte, ugyanis utolsó hazai meccsét játszotta visszavonulása előtt, így egy, a nevével ellátott, bekeretezett mezt kapott ajándékba a vezetőségtől.
Szerencsére az őszi odavágóhoz hasonló időnek nyoma sem volt a hét elején látott előrejelzésekkel ellentétben, így el lehetett sütni azt a közhelyet, hogy „ideális futballidő” fogadta a csapatokat. Persze nem csak a szikrázó napsütés miatt várhatták a futballisták mosolygósabban a kezdő sípszót, a Nagyszénáson már nagyon-nagyon rég nem látott, 500 főt is meghaladó nézősereg további serkentőként hathatott minden pályára lépőre. A megyei első osztályú szereplés után újra elmondhattuk tehát, hogy visszatért a futballhangulat községünkbe – mert bár múlt héten is sokan látogattak ki Gádoros ellen, de azt a szombatival össze sem lehet hasonlítani.

A mérkőzés alaphangját nagyon gyorsan megadta a Hatfaludy – Kecskeméti kettős, előbbi szabadrúgása után nagyon gyorsan megvolt a vezetés utóbbi kapufás góljával, amit egész gyorsan sikerült egy viszonylag hasonló (Hatfaludy beívelés után Kecskeméti lövése a hálóban) találattal megtoldani. A lépéskényszerben lévő Orosháza megpróbált egy fokozattal feljebb kapcsolni, de próbálkozásai egy kivétellel erőtlennek tűntek a maximális koncentrációval futballozó mieinkkel szemben, sajnos az az egy számunkra igen balszerencsés (Simon lábáról védhetetlenül kapuba pattanó) öngólt hozott. Részünkről a biztonságos védekezésből vezetett kontrák tűntek célravezetőnek, ezekből az első félidőben még csak szórványosan sikerült veszélyesebb szituációkat kialakítani, így 2:1-es állásnál vonulhattak pihenőre a csapatok.

Szünet után szerencsére hasonlóan élesen jöttek ki Asztalosék, mint ahogy kezdték az egész találkozót, ez pedig az eredményben is megmutatkozott. Egyre veszélyesebb ellentámadásokat vezettünk, az egyik ilyenből Trenka minden rutinját kihasználva húzta el a labdát Marunák mellett, majd helyezett az üres kapuba. Amikor Vincze a negyedik gólunkat is befejelte egy majd’ félpályás felívelés után, a fiesztahangulat szinte már a tetőfokán volt… Mint kiderült, kissé korán. Buza hamar szépített (előtte volt egy kapufán csattanó Pardi-szabadrúgás is), 12 perccel a vége előtt pedig a második orosházi gól szerzője egy védelmi hiba után lőtt Pajkó mellett erőtlenül a rövid sarokba, amivel kicsit minden nagyszénási ereiben megfagyasztotta a vért. Szerencsére az ULE ezt követően többet már nem veszélyeztetett, sőt, a mi ötödik gólunkra többször is nagyobb sansz nyílt, mintsem hogy ők egyenlítsenek - így a maradék játékidő (és egy kis hosszabbítás) leteltével a Szolnok megyéből érkező játékvezető 4:3-as végeredménnyel fújhatta le a találkozót.

Felállásunk: Pajkó – Asztalos, Simon, Godár – Hatfaludy, Horvát (Maglóczki 32.) – Kecskeméti (Iványi 84.), Márk, Zábrák (Pekár 63.) – Vincze (Viszkok R. 92.), Trenka (Balogh 73.).

OMTK-ULE 1913: Marunák – Boros, Kovács, Pardi (Barna 71.), Debreceni – Mucsi, Elekes, Kánya (Fejes 80.), Kichler – Lövei, Buza.

Gólszerzők: Kecskeméti (2., 14.), Trenka (53.), Vincze (63.) ill. Buza (66., 79.), öngól (37.)

Összegezve kijelenthető, hogy a győzelmünk maximálisan, minden kétséget kizáróan megérdemelt, maga a végeredmény nem is igazán tükrözi a játék képét és a kialakított helyzetek számát. Azt a különbséget, amit esetleg a tapasztalt, NB-s osztályokat is megjárt orosházi futballisták jelent(h)ették (volna), sikerült tökéletesen eltüntetni elszántsággal és koncentrációval, valamint azzal, hogy a szó szoros értelmében csak egyetlen, nagy betűs csapat volt a pályán: a hazai. Utóbbiban nem csak a játékosoknak volt komoly szerepe, a hátország (edzők, vezetők, támogatók, szurkolók) is nagyban kivette a részét a dolgok ilyen irányban való alakulásából, így jövő hétre csak egyetlen dolog maradt: fel kell tenni a pontot a bizonyos i-re, és meg kell szerezni Nagyszénás negyedik felnőtt bajnoki aranyát.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés