- Tavaly milyen érzésekkel kezdted újra a munkát? Mik voltak a saját magaddal illetve a csapatoddal szemben támasztott és megfogalmazott elvárások?

- Szűk egy éve augusztusban keresett meg Boér Ernő, lenne –e kedvem csatlakozni a csapathoz utánpótlásedzőként, illetve gondnokként. Eleinte nehézkesnek tűnt a dolog, aztán az egész szeptemberre realizálódott, akkor kezdtem dolgozni az egyesületben a közmunka program keretein belül. Tíz év hosszú idő, ennyit dolgoztam előző munkahelyemen, tehát azt is mérlegelnem kellett, mit hagyok magam mögött, de végül a szívem visszahúzott a futballpályára. Biztosan sokan tudják, de hasonló pozíciót már töltöttem be itt anno hosszú évekig, aztán hirtelen, valamilyen oknál fogva el lettem felejtve. Nem neheztelek senkire emiatt, de azért egy picit rosszul esett, hogy az esztendők alatt jöttek-mentek az edzők, engem pedig senki nem kérdezett meg, hogy szeretnék, illetve tudok –e segíteni, bármilyen szinten.
Aki ismer, tudja rólam, hogy én mindig is a labdarúgás játék részét preferáltam, ez manapság sincs másként, nem a „rúgd előre, fuss utána” elv mentén dolgozom. Próbáltam nem elszakadni a futball szakmai részétől a kihagyás alatt sem, gyakorlatban ugyan nem volt lehetőségem megvalósítani dolgokat, de a meccseken látott, illetve szakkönyvekben, interneten olvasott dolgokból igyekeztem okosítani magam.
A fiúkkal egy héttel a bajnoki rajt előtt találkoztam először. Megmondom őszintén, - bár a kihívásokat szeretem – eleinte egy kicsit „féltem” a feladattól, leginkább azon rossz dolgok miatt, amiket az elmúlt szezonról hallottam a kevés bevethető játékossal kapcsolatban. Utóbbi egyébként nem csak helyi probléma, ezen a szinten az egész magyar labdarúgást érinti e szomorú jelenség. Szerencsére az aggályaim nem igazolódtak be, rendkívül jó, legtöbbször 15 fő körüli létszámmal dolgozhattam, ez pedig nagyon jó alapot szolgáltatott a további munkához.
Kezdetekben nem tudtuk, mit is várjunk, a három kör első részében hullámzó teljesítményt nyújtottunk, sokszor ütköztünk nehézségekbe is – leginkább akkor, amikor a felnőtt egy napon játszott velünk, illetve az idegenbeli túrákon, ahova rendszerint kevés cserével utaztunk. Szépen lassan aztán elkaptuk a fonalat persze (a srácok és én is), érdekesség, hogy a hatodik fordulótól kezdve már egyszer sem csúsztunk le a dobogóról.
A java csak ezután jön, igazából jövőre leszünk megméretve a kiemelt U19-es bajnokságban, sokkal erősebb csapatok ellen – persze nem átszálló jegyet váltottunk, sokáig szeretnénk „itt ragadni”. Viszkok Roland kivételével teljesen együtt marad a keret, bízom benne, hogy egy jó alapozás után méltóképp fogjuk képviselni Nagyszénást, és nem okozunk csalódást a szurkolóknak.

- Kik vagy mik, illetve milyen tényezők voltak a hirtelen jött siker fő letéteményesei?

- Valóban váratlan volt ez, mert eleinte nem igazán gondoltunk az aranyéremre, de evés közben azért megjött az étvágy, amit „megfejeltünk” egy igazán jól sikerült téli alapozással. Először egyébként a Békéscsabai MÁV elleni idegenbeli 2:2 alkalmával fogalmazódott meg bennünk az aranyérem gondolata, ezt követően nekünk kedvezett a sorsolás, egy idő után pedig a saját kezünkbe is került a sorsunk. Tavasszal szerencsére nem volt ütközés a felnőtt és az ifi meccsei között, ez is óriási segítség volt nekünk az öt, nagyok keretéhez tartozó játékosunk miatt. Beletelt egy kis időbe azért, mire megtaláltuk a közös hangot a fiúkkal, emellett a taktika és a stabil kezdő kiválasztása sem ment egyik pillanatról a másikra. Utóbbival márciustól nem volt gond, ha sérülés vagy eltiltás nem hátráltatott minket, akkor megvolt az a bizonyos tizenegy ember, aki a kezdő sípszótól a pályán tartózkodott - ők voltak azok, akiket legalkalmasabbnak találtam az én játékstílusom megvalósításához.
Alapvetően nem szeretek kiemelni senkit, mert a csapat sikere közös, de ez azért egy olyan speciális helyzet, ahol muszáj megemlítenem néhányukat. Nem feltétlen sorrendben: mivel Márk Ádám a felnőttnek is erősítést jelentett, nyilván számunkra pláne, ő kimagasló játékos ezen a szinten – szerencsére ha úgy adódik, őt a kora miatt még jövőre is be tudom vetni. Viszkok Sándoron és Zábrák Zoltánon is meglátszott, hogy ők hétről hétre az idősebbek közt is bizonyítanak, ugyanez elmondható a rangidős, idén az U19-ből kiöregedő csapatkapitányról, Viszkok Rolandról is, aki egy percig sem éreztette senkivel korát vagy a tisztségét.  A fiatalabbak közül a szép jövő előtt álló Tari Ferencet említeném meg, aki nagyon stabil, magas szintű átlagot hozott az egész szezon folyamán.

- Milyennek látod a Nagyszénás SE utánpótlását, illetve az egész egyesület felépítését?

- Összességében csak pozitívumokat lehet elmondani a jelenlegi helyzetről, ugyanis megyei szinten nem sok olyan egyesületet lehet emlegetni, amely el tudja indítani az U7-es korosztálytól az összes lehetséges csapatot. Az eredményességet is érdemes figyelni, ekkora településnél nem kis szó, ha U16-ban és U19-ben is dobogón végez az adott gárda – ezzel a nálunk sokkal előrébb járó Kondorossal és Füzesgyarmattal is versenyre tudunk kelni.
Úgy látom, abszolút jó irányba haladnak a dolgok. Nagyon fontos dolog, hogy minden gyerek fel van öltöztetve egyenszerelésbe, sokat ad ez a futballista érzethez, emellett a szakosztály szakmai munkája is most már a legjobb kezekben van. 

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés